Pospischil Barnabás

Pospischil Barnabás

Pospischil Barnabás

2007 óta foglalkozik hagyományőrzéssel, 2010 óta elsősorban a magyar honfoglalás és államalapítás időszakával. Gyermekkora óta szabadidejében és iskolai keretek között is foglalkozott kézművességgel (festészet, grafika, kerámia). Az első sajátkészítésű lábbelijét magának készítette 2012-ben. Ez a bőrös munka és az ezzel járó kutatás hozta meg a kedvet és a komoly érdeklődést arra, hogy a 8-10. század európai és keleti népcsoportjainak lábbelijeivel kezdjen foglalkozni. A lábbelik mellett más, kisebb, bőr viseleti darabokat is készít.

Munkáiban fontosnak tartja a leletek és ábrázolások adta forma, szabás és stílus követését. Minden bőrös munka kizárólagosan kézi varrással készül, lehetőség szerint az adott korszakra vagy leleltre jellemző típusú alapanyagból. Minden lábbelinél törekszik a korhűség követésére. (Sok esetben az adott igények ezt részben felülírják, jellemzően a lábbelik modern talpvédelme tekintetében.)

Autodidakta módon, a modern és a népi bőrművességből kiindulva az adott korszakhoz és népcsoporthoz fellelhető szakmai források és kutatások alapján készíti munkáit.
Mivel ez a fajta kézművesség sok esetben kísérleti régészet is egyszerre, elengedhetetlennek tartja a folyamatos régészeti kutatások, publikációk megismerését a témában, illetve a bőrművességben való szakmai ismereteinek a bővítését.